H Ó V I R Á G O K


az udvarunkon

Már január elején előbújtak. A tavasz hírnökei. Január elején?

Az idei tél is igen enyhe volt, emiatt már a karácsonyt követő héten megláttuk az udvarunkon az első hóvirágokat. Itt a Pilisben rendszerint később, január vége-február eleje környékén szoktak nyílni, idén egy hónappal hamarabb előbújtak a földből. Néha-néha havazott rájuk egy keveset az elmúlt hetekben, elfedte őket a vékony hóréteg, el is feledkeztem róluk. Pedig minden évben le szoktam fotózni őket.

Ma mégis eszembe jutottak.

Ezek elől, a kiskertben voltak, félig már el is nyílt egyik-másik. Hátra mentem, a nyírfa alá, ahol minden évben egy igen szép kis csoport szokta hirdetni a tavasz (?) közeledtét.

Most is ott voltak, és nem voltak még elnyílva! Ez egy árnyékosabb, hűvösebb része az udvarnak, télen szinte nem is süt ide a nap. Most is hó maradványok voltak a virágok mellett. Így lehet még hetekig itt virítanak majd, hogy aztán a tavasz közeledtével teljesen visszahúzódjanak a földbe!

Készítettem is pár képet. Valamennyi képkocka igen tetszett, nem tudtam csak egyet kiválasztani közülük, amiatt egy kis galériát készítettem hozzá: ide kattintva tudjátok megnézni.

Van benne néhány 2016-os, két évvel ezelőtti felvétel is, akkor sem voltak sokkal többen! :)

Bár itt látszik, hogy még frissek, rövid a száruk, és nemrég bújtak ki a földből. Emlékszem, akkor is igen enyhe volt a február, kivittem a polifoamot az udvarra, és azon hasalva, a makró lencsével (és talán a közgyűrűvel is?) állványról készítettem a fotókat. Még bevilágítással is próbálkoztam. Ehhez képest az ideiek lustább pillanatomban találtak, és kézből, a 70-200-assal fotóztam őket! :)

Most pedig tényleg jöhetne már a tavasz! És a szép idő, a hosszabb, napsütésesebb, melegebb napok.

vissza a blog főoldalára