f e h é r e d ő

D E C E M B E R

Anna lányommal a minap kimentünk kicsit sétálni az erdőbe. Nem messze, csak ide fel a házunk felett magasodó Kakashegyre. Ködös, december eleji idő volt már napok óta. A fákra kezdett valami fehérség ráfagyni, gondoltam viszem a fotógépet is magammal, hátha sikerül néhány jobbacska felvételt készíteni.

Már hosszú hetek óta szinte folyamatosan ilyen idő van itt fenn a Pilisben, a Napnak nyomát sem láttuk mióta a szokatlanul hosszú, napos, meleg ősz elköszönt. Köd és felhő ülte meg a csendesen haldokló hegyet hosszú napokon keresztül. De nem havazott, ahhoz túl meleg van már ezekben a modern időkben. Csak sivár, nyálkás köd és felhő, felhő és köd, nap nap után.

Aztán pár napja hidegek jöttek, és a hidegekkel együtt egy kis havazás is. Nem sok, épp csak annyi, hogy felírhassuk a naptárba, hogy lám, megvolt az idei tél első kis havazás. De már aznap el is olvadt az egész...

De aztán, ahogy teltek a hidegebbnél hidegebb napok, ez a sűrű köd elkezdett ráfagyni a fákra. Szombaton, a munkából hazafele tartva láttam, hogy a Pilis teteje tiszta fehér. Az alja szürke volt és barátságtalan. De odafenn vírított valami vidám fehérség. És Pilisszentkeresztre ereszkedve látszott, hogy ugyanilyen fehér a házunk fölött a dobogókői rész is, a Kakashegy tetejétől végig fel az erdő. Ide indultunk el másnap Anna lányommal.

Nem kellett soká menni, ahogy az utolsó házakat is elhagytuk és felmásztunk a magányosan kanyargó erdei ösvényre, már kezdtek is fehéredni kicsit a fák. Kesze-kusza ágak csavarogtak mindenfelé, lenn a völgyben alattunk ködös volt az erdő oldala.

Az ösvény előttünk falevelekkel volt teli, keserkés, vad szaga volt az erdőnek. És csend, csend, körös-körül. Valahol a bokorban az előttünk lévő oldalban valami állat nagyot bőgött, de mozgás nem volt semmi. Böbe kutya a szomszédból, aki ismét hozzánk szegődött hű társul, felkapta a fejét a hangra és eszeveszett futkározásba kezdett. De nem talált semmit. A nyelvét lógatva tért vissza mellénk néhány perc múlva.

Néhány kanyar után aztán felettünk világosodni látszott az erdő. Egy nagy, fák nélküli rész ez a Kakashegyen, szinte egy tisztás. A néhány évvel ezelőtti csúnya ónos eső pusztításának egyik maradandó nyoma a pilisi erdőkben. Az akkor összeomlott, kidőlt fákat nagyrészt feldolgozták és elvitték már az erdészet emberei, de még új csemeték nem lettek ültetve a helyükbe. Ásítozva meredt fölénk, a teteje ködbe burkolózott.

Fenn, az oldalban, egy vadlest pillantottunk meg. Némán, üresen állt a csendes tisztáska szélén. Felmásztunk hozzá. Fel a kis fa lépcsőkön. Fagyott hó borította. Nem volt teteje. Lesepertem a ráfagyott havat és megpihentünk egy kicsit. Körbenéztünk, de sehol egy moccanás. Némám figyelt az erdő, csak Böbe lihegése hallatszott alattunk.

Fotóztam egy kicsit (alábbi galéria még néhány képpel), de hamar fázni kezdtünk. Ideje volt indulni hazafele. Egy fiatal pár jött velünk szembe egyszercsak a semmiből, ahogy ereszkedtünk alá. Vidáman ránkköszöntek, Anna lányom a nyakamban ülve nevetett vissza rájuk. Álmosodott, elfáradt a sok gyaloglásban, már csak a nyakamban akart "utazni" :) Hiába, ezek az álmoskás decemberek már csak ilyenek...

galéria (8 fotó): fehéredő december

vissza a blog főoldalára